Az MMA-s eszméletlen lány kapott fel és erőszakolt meg

Az MMA-s eszméletlen lány kapott fel és erőszakolt meg

ketrecharcos
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 26. 21:00
Bors

A 28 éves Rodolfo Ramirezt letartóztatták két rendbeli emberrablás és három rendbeli nemi erőszak vádjával Arizonában - írja a Mirror. Az egykori ketrecharcos a vád szerint egy eszméletlen lányt kapott fel a bár bejáratánál, ahol korábban ivott, onnan a parkolóházba vitte, ahol először megerőszakolta, majd bedobta a kocsijába és hazavitte. Otthonában ismét kétszer megerőszakolta. 

A lány azért volt eszméletlen, mert túl sokat ivott, barátnője pedig kitámogatta a bár elé, majd elment a kocsiért, hogy hazavigye. Ezt használta ki Ramirez. A férfi a rendőrségnek tagadta, hogy ismerte volna a nőt, később beismerte, hogy látta, de szerinte nem volt elég szép, ezért nem az esete. Mikor a nyomozók szembesítették a bizonyítékokkal, akkor beismerte, hogy szexelt vele, de hozzátette, hogy közös döntés volt a lánnyal. 

A rendőrök további bizonyítékokat tártak fel Ramirez előtt, konkrétan egy videófelvételt, amely bizonyította, hogy a hölgy eszméletlen volt, és az is látszik, hogy úgy fogja meg, mint egy rongybabát és hazaviszi, mire annyit mondott: felébredt a lány egy rövid időre, akkor szeretkeztek. 

A 20-as évei közepén járó hölgy a bárban történtekre még emlékezett, illetve többször magához tért, mikor a parkolóban követtek el a sérelmére nemi erőszakot, de minden esetben újra eszméletét vesztette. Ramirezt letartóztatták, még óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon. Ügyét szeptember 29-én tárgyalják. 

A lány barátnője egyébként azt gondolta, magához tért az áldozat és taxival hazament, és bár próbálta, telefonon nem érte el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.