Több mint 200-an mentek el mellette, elvérzett

Több mint 200-an mentek el mellette, elvérzett

riksa
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 21:00
Bors

A férfi baleset szenvedett, elütötte egy riksa, és mielőtt elvérzett, több mint 200-an mentek el mellette. Igaz volt egy ember, aki megállt, de ő is csak azért, hogy kirabolja. Ráadásul a még egy rendőrautó is ignorálta a haldoklót - írja a Daily Mail.

A 36 éves férfit Delhiben ütötték el, és miután megtörtént a baleset, senki nem törődött vele, ezért elvérzett. Egy CCTV felvétel is bizonyítja, hogy a cserbenhagyásos gázolást követően mennyien mentek el mellette, sokan vélhetően azért, mert azt hitték, részeg. Egy férfi igaz odament hozzá, de ő csak azért, hogy ellopja a telefonját.

30 perc alatt 140 autós hagyta figyelmen kívül, 82 háromkerekűs, 181 kerékpáros és 45 gyalogos. Az áldozatot szerdán a kora reggeli órákban ütötték el. A rendőrség a férfi zsebében talált néhány dokumentumot, így tudták azonosítani. Innen derült ki az is, egy gyárban dolgozott biztonsági őrként, és hogy hajnali ötkor járt le a műszakja, akkor indult hazafelé. 

A hatóság emberei külön csapatot állítottak rá a gyilkos rikásásra, aki segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről úgy, hogy csak azt ellenőrizte a járműve épségben megúszta e a gázolást, illetve a tolvajra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.