Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak sírva mondta el, hogy a város fele „nincsen többé". Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. Továbbá elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült, ezért tűzoltókra és helikopterekre van szükség. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.
Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője „jelentősnek” nevezte a Közép-Olaszországot hajnali 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű rengés földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt.
A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek.
Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.
Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában azt közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.
A Reuters beszámolója szerint 37 halott és 150 eltűntről lehet tudni.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a földrengésnek.
A földmozgásban több kórház is megrongálódott, a betegeket több hasonlóan járt településről is próbálják biztonságos helyre szállítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.