Legalább hétszer erőszakolta meg korábbi párját Michael Graham, akit most ítélt el a londoni Központi Bűnügyi Bíróság. A 49 éves exrendőrtiszt megdöbbentő kegyetlenséggel élt vissza hatalmával és pozíciójával, hónapokon keresztül, komoly lelki és fizikai sérüléseket is okozva a nőnek. „Rendőr vagyok, bármit megtehetek, majd elterjesztem rólad, hogy őrült vagy!” – egy alkalommal ezt üvöltötte a nőnek, ha netán arra gondolna, feljelenti vagy segtíséghez fordul.
A nőt végül az iPhone-ja mentette meg: egy alvást segítő applikációt töltött a telefonjára. Az pedig képes volt hangot is rögzíteni – ami arra jó, hogy felvegye, ha az illető netán beszélne álmában –, és a tiszt két szexuális támadását is fel tudta így venni. A bizonyítékot le is játszották a bíróságon, hallatszik, hogy a nő sírva ismételgeti, hogy „ne”, közben a férfi felpofozza. – Imádlak bántani! Egy másodperc alatt halálra verlek, képes vagyok rá! – ilyen és ehhez hasonló szövegek hagyták el Graham száját. Később azt is mondta: – Egy nap meg foglak ölni, nem hiszed?
A támadások nagyjából mindig ugyanolyan brutalitással folytak: Graham kikötözte a nőt, és addig folytogatta, míg levegőért nem kapkodott, közben megerőszakolta. Az ilyen helyzetek miatt is volt szüksége a telefonos applikációra. A nő végül Graham kollégáihoz fordult.
Grahamről a szakértők feltárták, hogy megdöbbentő módon azóta vált többször kontrollálhatatlanul agresszívvé, hogy abbahagyta a dohányzást és ráált a leszokást segítő Champix gyógyszerre. A durva bántalmazások kilenc hónapog folytak 2014. december 24-étől. A nő komolyan félt. – Hiába könyörögtem, hogy ne bántson, ő csak folytatta. Megbüntetett, ha nem engedelmeskedtem. El kellett hagynom, mert legközelebb biztosan megölt volna – mondta a rendőröknek.
A férfi azzal védekezett: a pofozás, a nő könyörgése mind csak a szexuális szokásaik, fantáziálásuk és szexjátékaik része. Graham a Metropolitan rendőrségnél dolgozott, de a bejelentés után azonnal kirúgták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.