Prostinak adják el a fiatal soproni lányokat?

Prostinak adják el a fiatal soproni lányokat?

gyermekvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 03. 05:10
Két héten belül három fiatal lány tűnt el nyomtalanul Sopronból vagy a város környékéről. A rendőrség külön ügyként kezeli, a helyiek szerint azonban lányfuttatók csalták el őket.
G. J.

A Kisalföld hívta fel a figyelmet arra, hogy Sopronból és környékéről három lány is eltűnt. A mindössze 14 éves Kalányos Natáliának július 6-án veszett nyoma. Egy soproni gyermekvédelmi intézetből távozott engedély nélkül. Azóta nem találják. A fiatalkorú lány haja hosszú, sötétbarna színű. Szeme színe barna – közölte a rendőrség a honlapján. 

Egy héttel később egy harkai lakásotthon lakója ment el szó nélkül, hat kilométerre az előző helyszíntől. Július 12-én Skultéti Diána az intézet előtt beszállt egy autóba, azóta senki nem látta. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. A 16 esztendôs lány 163 centi magas, átlagos testalka­tú. Haja sötétbarna, egyenes, nyakba érő, szemöldöke ívelt, orra egyenes, bőre kreol. Diána eltűnésekor rövidnadrágot és pólót viselt. 

Négy nappal később, július 16-án szintén Sopronból a Késmárki utcából tűnt el a 17 éves Böcskei Erzsébet. Egy lakásotthonból szökött el. A fiatalkorú lány 158 centi magas, vékony alkatú, haja festett, vörös színű, középhosszú, arca keskeny, szeplős, szeme színe kék. Ő végül meglett, jelentkezett gyámjánál.

A Bors feltette a kérdést a rendőrségnek, hogy látnak-e összefüggést a három eltűnés között. Azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nem merült fel olyan információ, amely után arra lehetne következtetni, hogy kapcsolat lehet a fiatalok eltűnése között. Nem is vizsgálják ezt a lehetőséget. 

Ugyanakkor a környékbeliek arra gyanakodnak, hogy lányfuttatók csapdájába kerültek a lányok. Ráadásul egyikük még csak 14 esztendôs. 

– Ha kihallgatnák a rendőrök a többi lányt az intézetben, valószínű többet tudnának, tuti melózni viszik ki őket Ausztriába. Egymást beszélik rá – hangzik az egyik komment. 

– Prostit csinálnak belőlük. Bent az intézetben toboroznak, onnan tudom, hogy ismerőseim is sokszor ezért szöktek ki onnan, hogy ne vihessék el őket – írta egy másik nő. 

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányok tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a 06-96/417-329-es számon vagy a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.