Sznopek Veronika felidézte, hogy május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították.
Az eljárás keretében tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját, továbbá igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is.
Az igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálat során “kétséget kizáróan megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette” – közölte a rendőrségi szóvivő.
Nem történt bűncselekmény
Hozzátette: a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást az elmúlt héten megszüntették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.