Izomsorvadásban szenved Orbán régi fotósa

Izomsorvadásban szenved Orbán régi fotósa

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 11. 10:30
Súlyos izomsorvadásban szenved Burger Barna, Orbán Viktor volt fényképésze. A tolókocsiba kényszerült fotós ennek ellenére nem vesztette el minden reményét, és még saját kiállítását is megnyitotta.
Munkatársunktól

A miniszterelnök tevékenységének fotódokumentálásában részt vesznek a kormany.hu alkalmazásában álló fotósok, illetve szerződés alapján Szecsődi Balázs fotográfus – válaszolta a Bors azon kérdésére a Miniszterelnöki Sajtóiroda, hogy jelenleg ki látja el a kormányfő hivatalos fotósának feladatait.

Az 51 éves, háromgyermekes Burger Barna ugyanis a múlt héten tolószékben, láthatóan nagyon rossz fizikai állapotban jelent meg A Kékvándor című kiállításának megnyitóján, amin az Országos Kéktúra útvonalán készített fényképeit mutatja be.

Az 1180 kilométeres túrát jórészt egyedül tette meg mintegy három hónap alatt. Burger az Óbudai Anziksznak árulta el, mi az állapota oka: egy ALS nevű, gyógyíthatatlan betegségben, azaz izomsorvadásban szenved. Lassan teljesen elveszíti mozgásképességét.

– Ez a lehető legkíméletlenebb betegség, mert azelőtt meghalsz, mielőtt eltemetnének. A lényeg, hogy nem adom fel, mentálisan jól vagyok – mondta a fotós, aki ugyanabban a kórban szenved, mint a világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking. Burger csaknem 23 éve fotózta Orbán Viktort hivatalos és kampányeseményeken, a 2010-es kormányváltás óta minden évben szerződést kötött vele a Miniszterelnökség.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.