Honnan szerez a belügy 3000 új rendőrt?

Honnan szerez a belügy 3000 új rendőrt?

védelem
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 22. 09:45
M. R.

Augusztus 10-én jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár, hogy háromezer fővel növelik a rendőrség, pontosabban a határvédelemben részt vevő rendőri állomány létszámát, hogy megbirkózzanak az illegális bevándorlók áradatával. A toborzás és a kiképzés megszervezésével Pintér Sándor belügyminisztert bízták meg. Két hete azonban semmi hír a programról.

A Bors múlt csütörtökön kérdezte meg a Belügyminisztériumot, hogyan áll a toborzás és az átképzés, illetve hogy becsléseik szerint mikorra lesz meg a kívánt létszám. Válaszokat azonban a mai napig nem kaptunk. Nincs mit csodálkozni a hallgatáson, ugyanis szinte alig ma­radt bevethető, áthelyezhető rendőr. Aki most jelentkezik rendőrnek, azt pár hetes kiképzés után azonnal bevetik.

– Jelenleg túlterheltek a rendvédelmisek. Sok időt töltenek távol a családjuktól, sokszor a pihenőidejükben sem otthon, ha­nem va­la­hol a határ kö­zelében van­­nak – mondta a Délmagyarországnak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, aki emlékeztetett arra, hogy volt már hasonló helyzet az Orbán-kormány alatt.

– Lényegében akkor is egy rövid képzés után bevetették őket, persze azzal, hogy nem intézkedhetnek, de kísérték a jogosítvánnyal bíró társukat. Majd később, munka mellett kellett a képzést elvégezniük – tette hozzá az érdekvédelmi vezető. Még esetleg a biztonsági őrök al­kalmazásában bízhat a határvédelem. Német Ferenc, a va­gyon­védelmi kamara elnöke szerint a biztonsági őrök bőven alkalmasak lennének arra, hogy kísérjék az intézkedési joggal is felruházott rendőröket. 

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.