Édes fotónak indult, de hátborzongatóvá vált egy liverpooli család szelfije - írja a The Sun magazin. A 35 éves Emma Johnson három gyermekével ment moziba, hogy megnézzék a Szenilla nyomában készült új Disney produkciót. Erre a filmre a 7 hónapos Harpert is magával vitte az asszony, ahogy a 6 éves Goeorge-t és a 8 éves Avát is.
Miután lefotózták magukat a még üres üres moziteremben, hazamentek és megnézték a képet. Nem kicsit megdöbbentek otthon, mert úgy tűnt, mégsem voltak egyedül a film vetítése előtt, hiszen a háttérben egy szellem is figyelt, aki ráadásul láthatóan egy lánygyerek volt. A gyerekek persze megijedtek, de őket azzal nyugtatta meg, hogy ez csak egy marketinges trükk volt a mozi részéről, ne aggódjanak. Egy ismerősük szintén ebben a moziban volt, ezen a filmen, csak ő htrébb ült mint a család, és ő azt mondta, hogy nem ült senki a hátsó sorban vagyis nem egy élő gyerek sziluettje.
“Én és a családom nagyon szkeptikusok vagyunk a szellemekkel kapcsolatban, magam is nagyon megdöbbentem azon, amit láttam. Nagyon érdekelt a gyerek személye, hogy megtudjam, ki lehet az.” Pont ebből a célból meg is osztotta a képet, mire a legtöbben azt írták neki, ez kamu kép, rá van photoshopolva az alak. A nő tagadja a vádakat, mert mint mondta, gyakorlatilag technikai analfabéta.
Az asszony úgy gondolja, mivel a mozi közel van a tengerhez, elképzelhető lehet, hogy a kislány a tengerbe fulladt valamikor, vagy valami hasonló tragédia történhetett vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.