Folyóba ugrott a hős rendőr a fuldoklóért

Folyóba ugrott a hős rendőr a fuldoklóért

hős
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 09. 05:20
Életét kockáztatva ugrott a nagy esőktől megáradt Rábába Papp Csaba sárvári rendőr, hogy kimentsen egy bajba jutott asszonyt a folyóból. Mivel a 63 éves nő fuldoklott, a törzszászlós nem teketóriázott, a vízbe vetette magát. Csaba a Borsnak mesélt a mentőakció részleteiről.
Ny. A.

– A bejelentés után azonnal kisiettünk a folyóhoz. A Rába közepén megláttuk az asszonyt, de sokszor elmerült, többször szem elől vesztettük. Gyorsan levettem a ruháimat, közben a társam meg is kérdezte tőlem, hogy komolyan be akarok-e menni a vízbe? – mesélte a Borsnak Papp Csaba.

– Jó úszó vagyok, a Balatont is többször átúsztam. Ismerem a Rábát, tudtam, mire vállalkozom. Beugrottam a vízbe, és a sodrással szemben úszni kezdtem. Elkaptam az asszonyt és átkulcsoltam rajta a karomat, majd próbáltam kievickélni a partra – elevenítette fel a bátor akció nem mindennapi részleteit Csaba.

– Ezután százötven métert sodródtunk, majd a folyó azon részéhez értünk, ahol már fás a part. Nagyon erős volt a sodrás, de szerencsére a folyóba lógott egy nagy fűzfa, amibe bele tudtam kapaszkodni – számolt be a sárvári rendőr.

Csaba ezután küzdve a folyó erejével, egyik karjában a félig ájult asszonnyal húsz percig kapaszkodott a fába, mire a helyszínre érkező katasztrófavédelmisek és rendőrtársai rájuk találtak. Az asszonyt és Csabát is kötéllel húzták ki a partra. A zavart asszonyt a parton várakozó mentők kórházba szállították, állapotáról nem közöltek információt. A hős rendőr hámsérülésekkel megúszta az életmentő akciót. A történtek után rengetegen üzentek Facebookon és gratuláltak a hős rendőrnek.

Csaba szerényen csak annyit üzent az őt ünneplőknek: – Köszönöm mindenkinek, de ez a dolgom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.