Egy hónapig tartották fogva Írországban a magyar lányt

Egy hónapig tartották fogva Írországban a magyar lányt

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 25. 05:20
<p>Egy hónapig rabságban tartotta a 19 éves magyar lányt egy ír férfi Dublinban. A fiatal nő végül megszerezte fogvatartója mobilját, és segítséget hívott.</p>
Porkoláb Zsófia

A fiatal nő idén nyáron Anglián keresztül jutott el Írországba, ahol az információk szerint egy ott élő barátját látogatta meg. A fiatalok egy idő után külön programokra jártak, ekkor ismerkedett meg a lány a húszas éveiben járó férfival. Az ír fiatalember elcsalta Tyrrelstownba, a fő­város nyugati felébe, majd bezárta a házába – számolt be az esetről az Irish Times.   

Hetek múltán a lány taktikát váltott, megpróbált fogvatartója bizalmába férkőzni. Egy alkalommal sikerült elcsennie a férfi mobilját egy percre, és felhívta Magyarországon a szüleit. Az ablakokat ugyan letakarták, de egy kis résen át mégis ki tudott kukucskálni és lediktálta családjának az utcanevet. A szülők a hívás után értesítették a rendőrséget, ők az Interpolt, és az ír hatóságok már mentek is a helyszínre. Házszámot nem tudtak, így a környékbelieket kezdték el kérdezgetni. Bekopogtak a lány fogvatartójához is. Rögtön rájöttek, hogy valami nem stimmel a férfinál, ezért elfogták. A lá­nyon ugyan nem találtak fizikai vagy szexuális bántalmazásra utaló nyomokat, de az biztos, hogy az utolsó két hétben a férfi nyugtatókat adott be neki. Nem teljesen sikerült szedálnia, tudott magáról, csak kissé le­lassult.  

Meglepő, de a férfi a kihallgatása után szabadon távozhatott. Ezt azzal magyarázták a zsaruk, hogy egyelőre csak a lány beszámolójára tudnak támaszkodni, a férfi természetesen mindent tagadott. A fiatal nőnek azzal a feltétellel engedélyezték, hogy visszatérjen Magyarországra, hogy tanúként bármikor be­idézhetik, így majd vissza kell térnie Írországba.

A rendőrség gyanúja szerint a lányt nem prostitúcióra, hanem feltehetően álházasságra akarták felhasználni. Írországban ugyanis egyre elterjedtebb, hogy kelet-európai lányokat adnak el feleségként ázsiai és afrikai férfiaknak, akik ezáltal európai útlevélhez jutnak.

Konzuli segítséget nem kértek

Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy mit tudnak az írországi esetről. A tárca szerint a konzuli szolgálatot sem a érintettek, sem a helyi rendőrség nem értesítette, így nem tudnak felvilágosítást adni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.