Két hét sem volt hátra huszonnegyedik születésnapjáig, családja most összetörten gyászolja a budapesti lányt. W. Brigitta egy előzésbe kezdő autós által okozott balesetben vesztette életét az autópályán.
A rendőrségi közlés alapján az autó sofőrje, amelyben utazott, olyan helyzetbe került, amit nem tudott kivédeni. A végzetes baleset július 23-án, szombat délután a Pest megyei Újlengyelnél történt, a 405-ös számú főúton. 17 óra 40 perckor egy bordó színű, Dabas irányából Cegléd felé hajtó kombi Opel Astra F típusú kocsi szembejövő forgalomnál előzni kezdett. Hogy elkerüljék az elkerülhetetlent, Brigittáék autója hirtelen jobbra kanyarodott, és összeütközött egy tehergépkocsival. A lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az Opel Astra sofőrje – írta a rendőrség – megállás nélkül elhajtott.
A fiatal lány gyógymasszőrként dolgozott. Környezetében mindenkit hamar elbűvölt kedvességével, vendégei is a szívükbe zárták. A Bors levélben tudta utolérni Brigitta testvérét, aki megtörten írt a cserbenhagyás körülményeiről. – A legnagyobb baj, hogy nincs meg az autó rendszáma, így azóta sajnos nincs új információ se – írta a lány.
A család – melynek tagjai minden segítséget elfogadnak, ami a sofőr nyomára tud vezetni – úgy tudja, a balesetnek voltak szemtanúi, de az Opel rendszámát nem sikerült rögzíteni.
– Nagyon fáj a testvérem halála, csak abban bízhatok, hogy létezik igazság az életben, és megtalálják azt a gyilkost – írta Krisztina. A lány szívszorító verssel búcsúzott húgától:
„Fekete hajad lobog a fényben, nevetésünk hangját messze sodorja a szél. Nem feledlek soha, hiányzol mindig nekem, kezem ha kinyújtom feléd… csillagként érlek el.”
Értesüléseink szerint a bordó kombi Opel Astra sofőrje a baleset óta nem jelentkezett a rendőrségen. Információinkat megerősítette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, ahol azt közölték: a baleset okozóját ez idáig nem sikerült azonosítani. W. Brigittát e héten kísérik végső útjára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.