A trónt követeli a rubikos Robi

A trónt követeli a rubikos Robi

Rubik-kocka
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 09. 10:30
Az ország második legjobb Rubik-kocka-kirakójaként tartják számon a 18 éves Maróti Róbertet. A Csongrád megyei Üllésen élő fiatal 2008-ban a szüleitől kapott először egy kockát, de mivel nem tudta kirakni, egy idő után megunta.
R. K.

Hamarosan azonban – stílszerűen! – fordult a kocka, mostanra már több tízezer kirakásnál jár. Robi járja a versenyeket, a többi közt Szlovákiában és Horvátországban is megmérettette már magát.

– Minden versenyen öt próbálkozásunk van, amelyből a legjobbat és a legrosszabbat elveszik. Nekem így 9,1 másodperc a rekordom – magyarázta a tehetség a Borsnak.

A magyar versenycsúcsot Baticz Milán tartja 8,6 másodperccel, Robinak ennyi az egy kirakásból született legjobb ideje. Napon­ta általában egy-két órát gyakorol, de versenyek előtt ez öt-hatra nő. A fiúra érthetően a családja és a barátai is nagyon büszkék. Elmondta: még nem tudja, hogy az érettségi után merre tovább. Egyébként nem érzi úgy, hogy a tanulásban kamatoztatni tudná ezt a tehetségét.

Robi az évek során egy kisebb gyűjteményt is felhalmozott már Rubik-kockákból, amiket folyamatosan koptat. Jelenleg körülbelül harminc van neki, de nem csak hagyományos háromszor hármasok, hanem egészen különleges darabok is. A srác abban bízik, hogy hamarosan sikerül felülnie a Rubik-kocka-kirakás hazai trónjára.

– Ősszel lesz egy magyar verseny, amin, remélem, sikerül megdönteni a rekordomat, de a magyar csúcs elérése sem lehetetlen – bizakodott Robi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.