Stabil az állapota a megsérült tűzszerésznek

tűzszerészek
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 02. 20:40
Öt kisgyermek maradt árván a négy, pénteken hősi halált halt tűzszerész után. A robbanásban megsérült katona állapota stabil. A honvédség nyilvánosságra hozta az áldozatok nevét.
MTI

Stabil az állapota Tóth Péter főtörzsőrmesternek, aki pénteken, a Hortobágyi Nemzeti Park területén történt robbanásban sérült meg és a Honvéd Kórház intenzív osztályán ápolják.

Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) megbízott parancsnoka megerősítette, hogy a robbanás következtében hősi halált halt tűzszerészek - Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető - balesetének ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is zajlik.

A parancsnok elmondta, hogy elhunyt katonatársaik hozzátartozóit a minisztérium és a Magyar Honvédség sem hagyja magukra. A szabályok szerint az özvegyek, árvák és hozzátartozók nemcsak rövidtávon, hanem hosszú távon is támogatásban részesülnek, a gyerekek életútjáról egészen felnőtt korukig gondoskodnak.

Huszár János kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a belső vizsgálat a baleset bekövetkezésének minden körülményére kiterjed, mert szeretnék megállapítani az esetleges mulasztásokat, szakmai hibákat. 

Kiemelte: a bomba "tűzszerész értelemben" hatástalanított volt, vagyis a gyújtószerkezet nem volt a bombatestben, de robbanóanyagot tartalmazott. A megsemmisítésre előkészítés zajlott, ezért a vizsgálatok jelenlegi szakaszában a hiba lehetőségét nem lehet kizárni.

Ember István őrnagy, az MH I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred megbízott vezető tűzszerésze ismertette, hogy a bombák megsemmisítésének folyamata a robbanótestek megkereséséből, feltárásából, azonosításából, hatástalanításából, elszállításából és megsemmisítéséből áll. Hozzáfűzte, hogy a hősi halált halt tűzszerészek vélhetően a későbbi megsemmisítést készítették elő, eközben történt a tragédia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.