Nem picsognak a hangzavar miatt a budapestiek

Nem picsognak a hangzavar miatt a budapestiek

zaj
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 15. 20:55
<p><strong>Egy-két kivételtől eltekintve a budapestiek nagy része nem tartja kellemetlennek, hogy fülsértő zajjal manővereznek a műrepülők a Duna fölött.</strong></p>
Bors

Napok óta Forma–1-es versenyautókat megszégyenítő zajjal cikáznak a repülőgépek a főváros egén, pedig a hivatalos program szerint csak szombaton kezdődik a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság budapesti futama. 

Péntek délután is tucatnyian figyelték a budai rakpartról a Duna fölött manőverező gépeket. Őket természetesen nem zavarta az erőteljes hanghatás, de a Bors által megkérdezett lakók többsége sem kifogásolta a zajt. Még úgy sem, hogy kérdéseink egy részét azért kellett megismételnünk, mert a motorzúgás miatt nem lehetett hallani.

– Örülök a versenynek, mert régóta szerettem volna megnézni, de eddig mindig lemaradtam róla – árulta el a fagyit áruló Takács Zsófia. Vasárnap élőben követi majd az eseményt, már csak azért is, mert dolgozni fog akkor, de nem bánja. A gyorséttermet működtető Manajló Péternek ugyan nem lesz ideje megnézi a versenyt, de örül a rendezvénynek, mert legalább történik valami a városban, és szerinte „inkább ők zárják le a várost, mint a taxisok”.

Gallai László azt mondta, közel laknak ugyan a Dunához, mégsincs baja a repülők hangjával. Annak ellenére megengedőnek nevezte magát ebben a kérdésben, hogy családjával valószínűleg meg sem nézi a versenyt. 

A Battyány tér környékén dolgozó Ignácz Erzsébet inkább örül annak, hogy ilyen eseményt rendeznek Budapesten. Igaz, az elismerte, hogy közlekedést megnehezíti a verseny, de mivel régóta BKV-val jár, ez nem érinti érzékenyen. Régebben a helyszínen nézte a műrepülőket, idén csak azért hagyja ki, mert más programja lesz. 

Vannak azonban olyanok is, akik mélységesen elítélik, hogy Budapest szívében repülők száguldozzanak. Körkérdésünk során viszont ők jelentették a kisebséget.

–  Megőrülök ezektől a repülőktől, nem lehet tőlük pihenni, este pedig a helyszín építése miatt zajonganak – fakadt ki a nyugdíjas Pusztai Éva, aki 60 éve lakik a környéken. Pár utcával arrébb hasonlóan vélekedett Gombkötő Ferenc is. Felháborítónak tartja az állandó zajt, és azt, hogy kevesebb parkolóhelye maradt a lakóknak. Ráadásul a közelben van a munkahelye, így akkor sem menekült a hangzavartól, ha dolgozni ment. Egyedül abban bízik, hogy elmossa az esőt a futamot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.