Bosszút akart állni egy barátja haláláért a Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadás tettese - mondta kedden Würzburgban az ügyben indított nyomozást irányító ügyész.
Erik Ohlenschlager, a bambergi ügyészség vezetője elmondta, hogy a 17 éves afgán fiatalember múlt szombaton tudta meg, hogy Afganisztánban meghalt egy barátja.
Búcsúlevele alapján bosszút akart állni a „hitetleneken” a szenvedésért, amelyet muzulmán barátainak okoztak. A vonatra azzal a szándékkal szállt fel, hogy meggyilkoljon ismeretleneket, és tudta, hogy nem éli túl az akciót.
„Politikai motivációra" utal az is, hogy a támadás közben többször azt kiabálta, hogy Allah akbar! (Allah hatalmas!), ezt a rendőrséghez befutott segélykérő híváson is tisztán lehetett hallani a háttérben – mondta Erik Ohlenschlager.
Vizsgálják az Iszlám Állam videóját is
A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a hatóságok egyelőre még vizsgálják az Iszlám Állam terrorszervezethez közel álló Amak hírügynökség által kedden közzétett videofelvételt, amely állítólag az elkövetőről készült.
A német belügyminisztérium közleménye szerint a felvételt a tárca és a szövetségi hatóságok is ismerik, vizsgálata pedig még nem zárult le.
Ohlenschlager elmondta: „létezik egy videó, meg is van nekünk”, de előbb azonosítani kell a rajta szereplő embert, majd elemezni kell kijelentéseit. Ezért egyelőre várni kell arra, hogy milyen eredményeket hoz a nyomozás.
A felvételen szereplő férfi arról beszél pastu nyelven, hogy Németországba indul gyilkolni, hogy eltűnjenek a „hitetlenek”, akik az országukba mennek és „nőket, gyerekeket gyilkolnak”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.