Japán mészárlás - a gyilkos csak segíteni akart

Japán mészárlás - a gyilkos csak segíteni akart

merénylet
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 26. 01:48
Bors

Hivatalos források szerint 19-en haltak meg Tokiótól nem messze egy merényletben. Az elkövető egy késsel szúrta le egy fogyatékkal élők bentlakásos gondozási központjában áldozatatit – írta a BBC.

További 45 sérültről számolnak be a japán sajtó munkatársai.

Úgy tudni, a fiatal, 20-as éveiben járó elkövetőt elkapta a sagamiharai rendőrség miután megadta magát helyi idő szerint kedden hajnalban. Besétált a közeli rendőrörsre, és csak annyit mondott:

Én tettem.

A központ egy volt alkalmazottjáról lehet szó.

A halálos áldozatok száma alapján ez Japán második világháborút követő történetének legkomolyabb mészárlása. 2008-ban egy férfi teherautóval rohant a vásárlók közé, majd miután kiszállt, több embert meg is késelt. Itt heten haltak meg, míg a 2001-es, szintén szigetországi merényletben, egy mentálisan sérült nyolc gyerekkel végzett egy osakai általános iskolában.

Segíteni akart

Úgy tűnik - bármilyen betegesen is tette - a mészáros úgy gondolta: segít. A férfi még februárban küldött egy levelet a parlamentbe, amiben az idős és fogyatékkal élő emberek eutanáziája mellett érvelt. "A célom, hogy olyan világban éljünk, ahol azok a fogyatékkal élők, akik már nem tudnak otthon élni és társadalmilag aktívnak lenni, gondozójuk jóváhagyásával eutanáziában részesülhessenek" - írta. A hatóságok úgy vélik, a mostani vérengzés hátterében is ez állt: "segíteni" akart a gondozottakon. Beteges kényszerképzeteiben úgy vélhette, a gyilkosságokkal kegyes halált hoz...

Egy jokohamai sajtótájékoztatón egyébként nyilvánosságra hozták a mészáros nevét is: Satoshi Uematsu. Részleteket nem árultak el a férfiról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.