Így búcsúzik színháza a meggyilkolt gödöllői lánytól – segítséget is kérnek

Így búcsúzik színháza a meggyilkolt gödöllői lánytól – segítséget is kérnek

Gödöllő
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 29. 14:50
Bors

Míg két napja még szülinapja alkalmából köszöntötte fel a Turay Ida Színház Facebook-oldalán a náluk szervezési vezetőként dolgozó 24 éves B. Zsófiát, ma már elbúcsúztak tőle.

Mint arról beszámoltunk, csütörtök este 10-kor ért haza Zsófia kocsijával, kiszállt belőle, hogy kinyissa a kaput. Ekkor próbálta meg egy férfi elrabolni a kocsit, a lány próbálta ezt megakadályozni, és elsodorta az autó. Ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy az autó az út menti árokba hajtott, maga alá temetve a lányt. Zsófia keze is leszakadt a balesetben, és rögtön szörnyethalt. 

A színház ma egy Szabó Magda idézettel búcsúzott a fiatal nőtől:

"Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném."

(Szabó Magda)

Egy másik posztban pedig azt kéri a színház, hogy aki látta az esetet, „jelentkezzen, hogy a tettes minél hamarabb meglegyen.”

A tettes ugyanis ki tudott szállni a kocsiból, majd elmenekült. A rendőrségnek pedig még nem sikerült a nyomára bukkannia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.