A fesztivál Krzysztof Kieslowski lengyel rendező Három szín: Kék című filmjének vetítésével kezdődik, amelyben Juliette Binoche játssza a főszerepet – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
Az Oscar-díjas francia színésznő a fesztiválon különdíjat kap, és megemlékezik Kieslowskiról, a húsz éve elhunyt rendezőről, a modern filmművészet egyik legjelentősebb alakjáról.
Az esemény CineClassics-blokkjában – amely Szabó István védnökségével 2010 óta mutat be filmtörténeti klasszikusokat és ritkaságokat – szeptember 10-én vetítik Krzysztof Kieslowski Három szín: Fehér című filmjét, míg a trilógia harmadik részét a Három szín: Piros című alkotást másnap láthatja a közönség.
Mint írják, Juliette Binoche-t a magyar közönség Az angol beteg című nyolcszoros Oscar-díjas filmből ismerheti, de nagy sikerrel játszották Magyarországon A lét elviselhetetlen könnyűségét, melyben Daniel Day-Lewis volt a partnere, valamint a Csokoládét is, amelyben Johnny Deppel játszott. Az Oscar-díjas színésznő olyan alkotókkal forgatott, mint Jean-Luc Godard, Michael Haneke vagy Abbasz Kiarosztami.
A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy július végéig még nevezhetnek a 18-35 év közötti magyarországi alkotók a fesztivál CineNewWave nevű új versenyprogramjába kisjáték-, rövid- és animációs filmekkel. Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a film magyarországi premier. A versenyprogramba beválogatott műveket a fesztivál hivatalos szelekciójában mutatják be. A fődíj bruttó egymillió forint.
Augusztus 5-ig várják a jelentkezéseket a Jameson Cinefest és a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) közös kezdeményezéseként idén elsőként megvalósuló Critical Skills Workshopra. A szakmai eseményre 30 év alatti magyar, cseh, horvát, lengyel, román, szerb, szlovák és szlovén filmkritikusokat és filmes újságírókat várnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.