Két sofőr vitája ritkán végződik azzal, hogy ökölharc alakul ki köztük - és még ritkábban úgy, hogy az egyik résztvevő holtan terül el - hétfőn mégis ez történt.
Jelenleg még elég zavaros, mi is történt a brooklyni incidens során. Annyi bizonyos, hogy a 37 éves Delrawn Small az egyik piros lámpánál kiugrott, és odarohant Wayne Isaacs kocsijához. Jelentések szerint Delrawn a letekert ablakon keresztül kétszer arcon ütötte a másik férfit, aki ezt követően - mivel szolgálaton kívüli rendőr volt - fegyverért nyúlt, és három golyót eresztett a dühös sofőrbe. A sokkoló jelenetet Delrawn kocsiban ülő barátnője és három kisgyermekük is végignézte.
Egy másik szemtanú azonban kissé másképp emlékszik a történtekre. Szerinte a két kocsi kis híján összeütközött, ez volt a düh kiváltó oka. „Delrawn kiszállt a kocsiból amire a zsaru kiugrott és elkezdett üvölteni. Egyszerűen lelőtte Smallt ott az utcán, noha ő fegyvertelen volt.”
Az ügyet jelenleg is vizsgálják, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt, illetve hogy Isaacs jogosan nyitott-e tüzet Delrawn Smallra - írja a New York Daily News. Small állítólag a történtek előtt - mivel korábban egy pikniken vettek részt - megivott pár pohárral. A helyi lapok úgy tudják, az esetet egy térfigyelő kamera is felvette, ezt a felvételt azonban nem hajlandó kiadni a rendőrség.
Smallt korábban 19 alkalommal tartóztatták le, és háromszor volt rácsok mögött. Legutolsó próbaideje 2013-ban járt le. Barátai nagyszerű apaként írták le a férfit. Isaacs ellen 2014-ben emeltek vádat, miután megütött és többször megrugdosott egy letartóztatottat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.