Hálálra verhette húgát Nádudvaron, megakadályozhatták volna

Hálálra verhette húgát Nádudvaron, megakadályozhatták volna

brutális
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 05. 13:54
A vád szerint a férfi többször is megverte a húgát, aki volt, hogy el is szökött otthonukból, és rendőrök vitték haza. A folyamatos bántalmazásról többen is tudtak, mégsem tett senki semmit.
Bors

A bíróságon a férfi állította, hogy nem ő verte meg a testvérét, az csak egyszerűen leesett az ágyról. A súlyos sérüléseket firtató kérdésre pedig azt mondta, hogy „a nő a sérüléseket saját magának csinálta, ő ezt észre sem vette”. A vádlott szerint húga ruhája pedig azért volt véres, mert csirkét vágott.

Az Abcug.hu cikke szerint a meggyilkolt nő a férfi gyámsága alatt állt és már a gyilkosság előtt is többször megverhette. Erzsébet többször is elszökött a férfitől, volt, hogy a szomszédságban lakó rokonokhoz menekült, mondván, József meg akarja ölni. Erről a rendőrség és a gyámügy is tudhatott. A nő szociális gondozója ennek ellenére később azt mondta: teljesen épnek látta, igaz, azt nem kérdezte, hogy miért szökött meg otthonából.

Olyan eset is előfordult, hogy a férfi nem engedte be a szociális munkásokat. A helyiek szerint azért, mert akkor éppen jól látszottak a verésnyomok a nőn.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.