Elképesztő gyűjteménye van az expilóta Lászlónak

Elképesztő gyűjteménye van az expilóta Lászlónak

balta
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 16. 12:30
<p>Életében több mint ötezerszer szállt fel MiG–21-es vadászgéppel, és csaknem 2500 órát töltött a levegőben. Nyugdíjazása után azonban történt valami Kántor László – vagy ahogyan repülős körökben emlegetik, a Dögös – életében. Mániákus gyűjtő lett.</p>
H. Z.

Nyolcévesen cigarettát, majd jelvényeket és bélyegeket halmozott fel otthon. Később, a főiskola elvégzése után vadászpilóta lett, ami teljes mértékben kitöltötte az életét, eszébe sem jutott gyerekkori hobbija, a gyűjtés. Ám miután leszerelt, nem találta a helyét.

– 2001-ben, ugyanabban az évben, amikor nyugdíjba mentem, meghalt a nővérem. Volt neki három baltája, amit én örököltem, de két-három évig még azzal voltam elfoglalva, hogy nagyon hiányzik a repülés. De aztán történt valami. Elkezdtem szerszámokat gyűjteni, de nem akármilyeneket ám, és attól kezdve jobban éreztem magam – meséli László.

A férfi pápai házában ma már 1060 balta, fejsze és szekerce sorakozik. A legtöbb 50-70 éves, kovácsolt vas, ám legrégebbi darabja egy Budapesten,1894-ben gyártott bárd. Közben a különféle szúrófegyverek is megtetszettek neki, így ma már bajonettek, vadásztőrök, kések is találhatóak a pincéjében. De még ez sem volt elég a korábbi vadászpilótának. – Egyik barátommal építettük ezt a házat. Amikor készen lett, mindig át kellett mennem a szomszédba kalapácsért, fogóért és sorolhatnám. Ennek az lett a vége, hogy mára funkciójukat vesztett, régi szerszámokat is elkezdtem felhalmozni, például franciakulcsokat. És hogy tovább fokozzam, még gyalukat is gyűjtök. A legrégebbi egy 1890-es Stanley, ami nagyjából olyan, mint az autóknál a Mer­cedes. A feleségem már tíz­ezermesternek hív – mosolyo­dik el.

Legnagyobb becsben a hatvanadik születésnapjára kapott fegyvert tartja.

– Ez az angol testőrség díszelgő kardja, amit a Wilkinson gyártott – mutatja a gyönyörű darabot László, aki nem mindennapi gyűjteményét unokáira kívánja majd hagyni. – Addig is azt szeretném a legjobban, hogy valaki – akár egy múzeum vagy önkormányzat – segítségével egy állandó tárlat keretében legyen látható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.