Durvul a szegedi szemétbotrány

Durvul a szegedi szemétbotrány

Szeged
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 28. 20:30
Április óta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. nem számlázhat a szemétszállításért, az állami kukaholding pedig nem működik. Mivel emiatt nem tudja befizetni a lerakási illetéket, a cég számláit fogják inkasszózni - a semmiből.
Délmagyar

Április óta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. nem számlázhat a szemétszállításért, az állami kukaholding nem működik, onnan a cég nem kap pénzt. Bevétele tehát nincs, emiatt a második negyedévre nem tudja befizetni az államnak a 60 millió forint lerakási illetéket. Ezt a cég bejelentette az illetékes hatóságnak, mire az volt a válasz, hogy a cég számláit fogják inkasszózni.

Ennek az óriási veszélyéről tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Szabó Sándor. A szegedi parlamenti képviselő elmondta, ha az állam hozzáfér az önkormányzati cég pénzéhez, csak városi pénzt tud leemelni. Akkor pedig olyan kötelező feladatokra adott forrást veszít a társaság, mint a park-, út-, játszótér-, temetőkarbantartás - írja a Délmagyar.

Az ígéret szerint kap a cég előleget az államtól, de a környezetgazdálkodás azzal is csak pár hónapot vészel át. Erről a politikus azonnali kérdést tett fel a szaktárca vezetőjének, és 15 napon belül választ kell kapnia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.