Combon szúrt egy bika egy férfit a bikafuttatáson

Combon szúrt egy bika egy férfit a bikafuttatáson

bikafuttatás
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 13. 15:46
Egy amerikai férfi combját szúrta át a bika szarva a szerdai pamplonai bikafuttatáson. Rajta kívül még öten kerültek kórházba törések, zúzódások miatt, amelyeket esések okoztak.
MTI

A 39 éves amerikai férfit percekkel a sérülés után már el is látták a mentősök, akik minden reggel készenlétben állnak a futtatások idején az útvonal több szakaszán is. A helyi kórház tájékoztatása szerint a turista sérülése nem súlyos, ahogy a többieké sem.

Az idei pamplonai futtatásokon eddig 12 embert sebesítettek meg a bikák szarvai.

A futamra a Núnez del Cuvillo tenyészet 12 bikáját választották, az állatok két és fél perc alatt tették meg a 850 méteres távot Pamplona belvárosában.

A futást nehezítette, hogy alig egy órával a kezdés előtt állt el az eső, és a macskakövek nem száradtak meg teljesen, noha korábban egy speciális anyaggal vonták be őket, hogy kevésbé csússzanak. Így is több bika esett el futás közben, az egyik kanyarban egymásra is zuhantak. Volt olyan állat, amelyiknek az emberek segítettek felállni, húzták-tolták, hogy tovább tudjon futni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.