Botrány: csúnyán lejáratta férjét az elnökjelölt neje - videó

Botrány: csúnyán lejáratta férjét az elnökjelölt neje - videó

Donald Trump
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 19. 13:20
Lopáson érték Donald Trump feleségét: az elnökjelölt párja gyakorlatilag egy az egyben Michelle Obama pár évvel korábbi beszédét adta elő.
Bors

Férjét akarta támogatni, beszédével azonban inkább alátett az elnökjelöltnek Melania Trump: állítólag ugyan több mint egy hónapon keresztül készült a hétfői republikánus jelölőgyűlésre, azonban többen szinte azonnal kiszúrták, hogy szavai kísértetiesen egybecsengenek a First Lady Michelle Obama korábbi beszédével. Trump neje később úgy védekezett: "A beszédet én írtam... kis segítséggel."

Donald Trump nejének beszédét nagy várakozás előzte meg: a hölgy ugyanis eddig nem igazán vette ki a részét férje kampányából. Most azonban olyat tett, amivel garantáltan elintézte, hogy a későbbiekben se kelljen kampányolnia - hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy több kárt csinált egy pillanat alatt, mint amennyi hasznot hajthatott volna hosszú hónapok munkájával.

A neten egyébként számtalan videó kering, ahol elég szemléletesen egybevetik a két beszédet - hogy annak is egyértelmű legyen, akiben tán nem élnek már olyan elevenen Barack Obama feleségének korábbi szavai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.