Lehel 60 stadiont rajzolt

Lehel 60 stadiont rajzolt

stadion
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 11. 16:00
B. P.

Bámulatos karriert tudhat magáénak Kovács Lehel illusztrátor, aki hamar rádöbbent arra, hogy nem tudja elég magasra tenni a mércét. – Kirakatrendezőből lettem grafikus, és a szakmai tudás mellett hamar megtanultam az ügyfél- és célcsoportkeresés fortélyait, valamint azt, hogyan adjam el magam. 2006-ban, az interneten számos kinti ügynökséghez, illetve magazinhoz bekopogtathattam. Sőt jelképes összegért beneveztem az American Illustrator című évkönyvhöz, ahová bárki beküldhette a munkáját, ők pedig válogattak, s az én munkámat is érdemesnek találták a gyűjteményükbe.

– Lehet, ennek köszönhető, hogy az első, egy ír munkanélküli újságnak készült munkám után az abszolút célként kitűzött The New York Times kopogtatott nálam egy megrendeléssel – emlékszik vissza Lehel, akinek egy évtizedes szakmai életrajzában a Playboy-tól kezdve a Rolling Stone magazinon át a Der Spiegel és a The Guardian is megtalálható.

Kormányzati megbízásnak tűnhet a hatvan stadion grafikáját tartalmazó kollekciója, de másról van szó. – Sosem adnám a nevemet  pártkampányokhoz. Ez az ötlet öt évvel ezelőtt pattant ki a fejemből, mert nemcsak a focit szeretem, de a stadionok építészeti sokszínűségét is – mondja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.