Iskolai botrány borzolja a kedélyeket a békés Pest megyei kisvárosban, Dömsödön. A Széchenyi István Általános Iskolában belső vizsgálat indult, három pedagógus és egy takarítónő lépett túl a hatáskörén, méghozzá nem mindennapi módon. A kiszivárgott információk szerint a fenyítés igen megalázó módját választották, amikor ki akarták deríteni, hogy melyik diák piszkít rendszeresen a vécécsésze mellé. A másodikos-harmadikos lányokat egy osztályterembe citálták, majd ott lehúzatták velük a bugyijukat – adta hírül a Blikk.
– Nem hiszem, hogy így kell bánni egy kislánnyal, ez a megszégyenítés örök életre traumát okozhat – vélekedett lapunknak egy szülő, aki kérte, hogy nevét és arcát ne közöljük.
Az iskola igazgatónője, Mészáros Pálné lapunknak elismerte: kolléganői hibáztak. – Három, az iskolában évtizedek óta tanító tanárnő ellen indítottam vizsgálatot, miután a szülőktől értesültem a történtekről –közölte a Borssal az igazgatónő. – Húsz kislányt egyesével vittek be egy osztályterembe, lehúzatták a bugyijukat, a kolléganőim egyértelműen rossz döntést hoztak. Meghallgattam a pedagógusokat és a takarítónőt is, felvettem a kapcsolatot a helyi gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal, az érintett tanerőket szóbeli elmarasztalásban részesítettem, a történtekről értesítettem a Kliket is. Az ő kezükben van a végső döntés, én nem javaslom a pedagógusok eltávolítását. Szeretném leszögezni: a történteknek semmi közük nincs a szexualitáshoz. Felvettük a kapcsolatot iskolai szakpszichológussal, amelyik család igényli, annak segítséget nyújtunk a történtek feldolgozásában – tette hozzá.
A Klik tegnap közleményben reagált, amelyben kiemelik: tévesek a sajtóhoz jutott információk.
„A Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola egyik telephelyén a leánymosdóban valaki nem rendeltetésszerűen használta a mosdót több alkalommal. A tanítók többször megkérdezték a gyerekeket, hogy ki volt, de senki nem vállalta, egyben felhívták a figyelmüket a fertőzésveszélyre és higiéniára. 2016. május 27-én újból előfordult az eset, ekkor úgy döntöttek, hogy a gyerekek fehérneműjét ellenőrzik. Az ügyben három pedagógus és a telephelyen dolgozó takarító vett részt” – írják, megerősítve a szokatlan ellenőrzés tényét.
Hozzáteszik: szülői bejelentésre vizsgálat indult. „A pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegését követték el. Tettük nem volt szándékos, azért tették, mert tartottak a fertőzésveszélytől, és a további eseteket szerették volna megakadályozni. Tettüket megbánták, többszörösen bocsánatot kértek, amit a szülők elfogadtak. A pedagógusok elmarasztalása megtörtént, írásbeli megrovást kaptak. A technikai dolgozó szerződése július 1-jén lejár, nem hosszabítják meg.
A gyermekeknek pszichológiai segítséget adnak, míg a tanárokat továbbképzésen frissítik fel a gyermekvédelmi és gyermekjogi ismereteiket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.