A hideg végzett Ottó és Fanni kicsinyeivel

A kicsik egymás után keltek ki a tavasz végén, szüleik pedig felváltva óvták őket. Míg egyikük élelmet keresett a családnak, a másik éberen őrködött a fiókák felett. A felvételeken jól látszik, hogy Fanni anyai gyengédséggel bánt a kisgólyákkal, míg Ottó kissé ügyetlenül tett-vett körülöttük. Ám hiába voltak gondosak a szülők, az erdélyi faluban – akárcsak Magyarországon – esős és hűvös volt a május, ami komoly megpróbáltatást jelentett a csupasz fiókáknak.

Az ágakból és szalmából készített fészket sokszor jégeső verte, olyankor Ottó és Fanni testével védte csemetéit. A kö­zel négyszázezer néző – akik követik a madárpár mindennapjait – egy emberként szorított, hogy a fiókák túléljék a hideget. Hiába óvták azonban a szülők kicsinyeiket, egyre nehezebben állták a sarat az esőtől átázott fé­szekben. Végül a fiókák szervezete sorban, pár nap különbséggel adta fel a természet elleni harcot.

A szomorú történet legdrámaibb pillanata az volt, amikor az egyik elpusztult kisgólyát az édesanyja a fé­szek szélére tette, ahonnan a szél lefújta az apró madarat. A falut megrendítették a történtek, ez az első év, hogy Ottó és Fanni fiókái közül mindegyik elpusztult.