2013-ban diagnosztizálták Brenda Traxlert tüdőrákkal, 2015 őszén már megállapították, hogy a nagymama végstádiumban van. A lánya, Jacki anyja mellett volt végig, aki ekkor már többnyire csak aludt, szinte enni sem evett.
Az utolsó kívánsága megdöbbentette lányát, de mindent megtett, hogy teljesítse édesanyja furcsa kérését. Brenda imádta a Burger King egyik szendvicsét, de annyira, hogy halálos ágyán sem vágyott másra, csak egy Whopperre.
Miután lánya 3 különböző éttermet is felhívott, és mindegyikből elhajtották, úgy döntött, más módszert alkalmaz. A következő telefon során elmondta, hogy anyja milyen állapotban van, ez pedig annyira meghatotta a gyorsétterem munkatársait, hogy összeállítottak egy menüt a nőnek, a csomagolásra pedig biztató üzenetet írtak és jobbulást kívántak, számolt be a történtekről a DailyStar.
Brenda óriási boldogsággal fogyasztotta el szendvicsét, amiről a készítők sosem gondolták volna, hogy bárkinek képes ekkora örömet okozni. Két nappal azután, hogy teljesült utolsó kívánsága, Jacki édesanyja elhunyt.
– Úgy halt meg, hogy teljesült a vágya. Imádta azt az ételt, ez tette boldoggá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.