Aktuális

Semmibe vette a MÚSZ a kabalaállat tervezőit

Bors

Létrehozva: 2016.05.04.

Legalább ötszáz ember érzi átverve magát azok után, hogy a MÚSZ érvénytelenítette a budapesti vizes vb kabalafigurájának megtervezésére indított tenderét. A művészek kiakadtak.

Teljesíthetetlen feltételek elé állította a Magyar Úszószövetség azokat a pályázókat, akik elindultak a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalafigurájának megtervezéséért kiírt versenyén. A fődíj ötszázezer forint volt, helyette mindenki kap egy jegyet kárpótlásul.

A nyílt pályázatot januárban hirdették meg, győztest azonban nem hozott a verseny, mert a szövetség május 2-án, hétfőn a hivatalos Facebook-oldalán közölte, a Szervő Bizottság a pályázatot eredménytelennek minősítette, és helyette kiír egy meghívásos tendert.

Csípős

ArculatAz úszószövetség a pályázati tervek semmibe vételénél arcátlanabb döntéseket is hozott már. Persze azt se feledjük, hogy a profi kabalaállat-tervezéssel is eltüntethető néhány millió forint. Turcsik Norbert

A szövetség arra hivatkozik, hogy a kabala megjelenésének illeszkednie kell a vizes vb arculatához, a kiíráskor azonban ilyenről szó sem volt, hiszen arculati tervek sem léteztek. A döntésnek semmilyen sajtóvisszhangja nem volt, ám a Facebookon – az egyetlen helyen, ahol az MÚSZ jelezte a változást – mégis órák alatt óriási felháborodást keltett.

– Nyolcvan órát dolgoztam a tervemen, festettem, aztán fotóztam, számítógépben tervezgettem – mondja a Borsnak Rönky Fruzsina, az egyik hoppon maradt pályázó.

– Gyanítottam, hogy valami nincs rendben, mert hetek óta próbáltam információt szerezni, hívtam a szövetséget, leveleket írtam, de semmire nem reagáltak. Most legalább tudjuk, hogy nincs mire várni. Érthetetlen, hogy utólag hirdetik ki, hogy a kabala megjelenésének illeszkednie kell a vizes világbajnokság arculatához, hiszen kezdetben erről szó sem volt. MÚSZ-es forrásunk szerint a pályázati anyagok minősége nem ütötte meg a kívánt szintet, ezért a szövetség profi stúdiókat kért fel a kabalaállat megtervezésére.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat