Melyikük lesz milliomos „paraszt?”

Melyikük lesz milliomos „paraszt?”

RTL Klub
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 28. 19:00
Vasárnap minden eldől: kiderül, kinek érte meg hetekig szenvedni a XIX. századi tanyán.
kbv

Éheztek, áztak, fáztak, összevesztek, kibékültek és főként rengeteget dolgoztak az RTL Klub Farmjának versenyzői, akiknek már csak pár órát kell kibírniuk a XIX. századi tanyán, ahol magukról és több tucat állatról is gondoskodniuk kellett. Az utolsó hétre négyen maradtak, már csak Attilának, Gábornak, Gergőnek és Cintiának van esélye a húszmilliós fődíjra. Igaz, a vasárnapi élő döntőig, ahol a nézők döntenek a sorsukról, szombat este egyiküktől még el kell búcsúz­ni. Vajon melyiküknek van a legtöbb esélye a győzelemre? 

Attila leginkább hangos vitáival hívta fel magára a figyelmet, emiatt a Farmbíróságot is összehívták a társai. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ő dolgozott a legtöbbet, sokszor mások helyett is. Mellette szól az is, hogy három párbajban lett győztes, és hogy bármilyen hangosan veszekszik, mégiscsak érző lélek: a Farmon kérte meg barátnője kezét, végig a családjáért küzdött.

Gábor ugyan később költözött be, mint a többiek, de remekül beilleszkedett. Sanyával kedvenc elfoglaltsága a csűrfitnesz volt, és ő a legügyesebb állatterelő, vagy inkább állatkergető. A Farm naivjának a társalgás nem az erőssége, de a legtöbb szórakoztató mondat az ő száját hagyta el.
Gergő, a Farm Don Juanja máris nyertes, hiszen Szlovéniá­ban szerelmes lett: a háromgyerekes Brigivel teljesen összemelegedtek. Gergő nyerte az összes védettséget, sosem kapott társaitól jelet sem, de az utolsó este már csak a nézők döntenek.

Nagy meglepetésre a leglustább farmer, Cintia számára is elérhető közelségbe került a nyeremény. Aluszékonysága miatt még büntetést is kapott. Nem csoda, hogy igazán jóban csak Barnival, a szamárral lett. Szép pillanat is jutott neki: édesapjával, akivel két éve nem találkoztak, elkezdték rendezni a viszonyukat.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.