Közös sírba temetik az öngyilkos Edinát és kislányát

Közös sírba temetik az öngyilkos Edinát és kislányát

öngyilkos anya
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 24. 05:10
Lányával együtt temetik el azt az újpalotai nőt, aki gyermekével együtt vetette ki magát a 16. emeletről. Dominika rokonai összeroppantak.
B. B.

A döbbenet és a gyász uralja a fővárosban, a XV. kerületi panelházat, ahol egy fiatal nő szombat délután 16 hónapos kislányával együtt kiugrott a 16. emeleti lakásából. Az asszonyról az ismerősök úgy tudják: kislánya, Dominika édesapja egy új nő miatt elhagyta a családot, Edinát pedig azzal fenyegette, hogy elveszi tőle a gyermekét. Ismerősök szerint az anya nagyon félt, hogy ez bekövetkezik:

– Tény, hogy Edina ingatag természet volt, zűrös volt a korábbi kapcsolata, ezért is örültünk meg, amikor Norbi belépett az életébe, mert úgy tűnt, vele végre boldog lehet – mondja az asszony egyik ismerőse a Borsnak.

– Azonban igazi melegszívű asszony volt, akibe egy csepp önzőség sem szorult, imádta a gyerekeket, nem véletlen dolgozott ápolóként gyerekosztályon. Azt hallottuk, hogy egy rejtélyes februári nap után a gyermeket tiltotta az apjától. Nagyon ki volt borulva – meséli az ismerős. 

A barátok és korábbi munkatársak azért aggódtak, hogyan temessék el Edinát, ugyanis egy élő rokona sincs. Úgy tudjuk, ismerősök felvették a kapcsolatot volt szerelmével, aki ígéretet tett, hogy együtt temetik el imádott kislányával. Azonban a barátok és ismerősök további gyűjtést szerveznek, hogy be tudjanak szállni a költségekbe. 

A Bors információi szerint Dominika apjának a családját is nagyon megviselték a történtek. Nyilatkozni nem szeretnének, azonban a nagymama egy közösségi oldalon azt kommentálta:

A szívemből téptek ki egy darabot – írta a gyászoló nagyszülő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.