– Egy húsz év körüli, törékeny lánnyal szemben intézkedtek az ellenörök. A lány végül igyekezett kitérni a meglett BKK-sok elől és elmenni, mire egyikük kitette a lábát a lány elé. Megdöbbenve figyeltem, ahogy a térdére esik a kemény márványlapon, feje pár centire volt egy masszív oszloptól. Gáncsoló ellenőrünk rám pillantva rögtön a bokájához kapott eljátszva, hogy a lány megrúgta – mesélte a Borsnak az esetet közelről nyomon követő háromgyermekes édesanya.
A jegyellenőr azonnal jelentette telefonon a feletteseinek az incidenst. Kollégái közül, akik az állomáson éppen szolgálatban voltak, jelentést írtak a látottakról.
Az ügy vizsgálata folyamatban van – írta megkeresésünkre a BKK, akik visszanézik a kamerafelvételeket is. Amennyiben az ellenőr valóban szándékosan gáncsolta el az utast, akkor viselkedése természetesen elfogadhatatlan. Egyelőre azonban a bejelentésben leírtakat nem lehet tényként kezelni – olvasható a BKK válaszában.
Sikerült megtalálnunk a szóban forgó utast is.
– Nem volt nálam készpénz, de nagyon siettem, így nem vettem jegyet. A Déli pályaudvarnál szálltam fel, ott nem ellenőriztek. A Keletinél viszont a mozgólépcsőnél állt több ellenőr is. Mondtam az egyiküknek, hogy sajnos sem jegyem, sem bérletem nincs. A személyimet kérték, de nem akartam, hogy megbüntessenek. Az egyik ellenőr elkezdett rángatni, mire kiabáltam, hogy ne csinálja. Elengedett és mondta, hogy ő nem ért hozzám csak elém állt. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálom kikerülni. Nem tudom, hogy kigáncsolt vagy megrúgott, de azt éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj és esek egy hatalmasat. Fájt a jobb kezem, amire estem, és nem tudtam lábra állni. Elkezdtem sírni, mire ő kamuból megfogta a lábát, mintha neki is fájna – emlékszik a történtekre. Elmondása szerint nem büntették meg ugyan, de bocsánatot sem kértek tőle. Utóbbira már nem is tart igényt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.