Az interneten szerdán elterjedt a hír, mely szerint K. Márta ellen elfogatóparancsot adtak ki, ám a Bors megtudta: a nő a megyei kórház pszichiátriáján fekszik, és erről a Miskolci Törvényszéknek is tudomása volt.
– Nem adtak ki körözést vagy elfogatóparancsot védencem ellen – cáfolta a híreket a K. Mártát védő dr. Lichy József.
– Az előző tárgyalás szünetében védencem harminc darab Xanax tablettát vett be, öngyilkossági kísérlete után pszichiátriára szállították. Múlt vasárnap önkényesen elhagyta a kórházat, hogy otthonában aludhasson, ám hétfőn a mentők visszaszállították a zárt osztályra. Még hátravan a jogerős döntés a Debreceni Ítélőtáblán, továbbra is biztos vagyok az ártatlanságában – tette hozzá a védő.
Ismeretes: 2014 nyarán a Miskolci Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette K. Mártát, s szabadlábra helyezték. A vádlott és védője természetesen tudomásul vette az ítéletet, ám a vád fellebbezett, így került az ügy másodfokra.
Dr. Csillám Katalin elnökhelyettes, a Miskolci Törvényszék szóvivője szerdán azt közölte a Borssal: a súlyos ítélet tükrében a bíróság elrendelte a vádlott újbóli előzetes letartóztatásba helyezését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.