Erre azért kényszerültek, mert februárban tucatnyi verőember akadályozta meg az MSZP-s Nyakó István, hogy elsőként bélyegzőzze le beadványát az épületben. Akkor a kopaszok – a Bors által nyilvánosságra hozott kamerafelvételek szerint – az irodához később érkező Erdősi Lászlónét és segítőjét engedték előre, így végül ők adhatták le saját kérdésüket.
Csakhogy a Kúria szerdán (holnap) dönt arról, hogy az elsőként bélyegző Erdősiné vagy Nyakó kérdését engedi-e népszavazásra. Akinek a javára döntenek, az kezdheti meg a voksolás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését. Ha mindkét kérdést elkaszálják, akkor lesz fontos, hogy a szocialisták elsőként léphessenek be az NVI épületébe.
Nyakó a Borsnak elmondta: felváltva állnak a kapunál az iroda szerda reggeli nyitásáig, majd legalább öten-hatan fognak az időbélyegző mellett állni, amíg megjön a hír a Kúria döntéséről. Remélik, hogy a bőrfejűek nem próbálják újból akadályozni őket. Az MSZP kérdését ezúttal nem Nyakó, hanem a szintén MSZP-s Lukács Zoltán képviselő fogja majd beadni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.