A Jászai Mari-díjas művész március 16-án, türelemmel viselt daganatos betegségének következtében, hatvan-
nyolc éves korában hunyt el. A színésznőt a zsidó hagyományoknak megfelelően még halála hetében, március 20-án, vasárnap elbúcsúztatták a földi világtól a fővárosi Kozma utcai temetőben.
– Sajnos aznap dupla előadást játszottunk a Nyolc nő című bűnügyi komédiából, melyben Györgyi is játszott a haláláig, Chanelt alakította. Így hiába volt délelőtt a temetése csak a Játékszín társulatának egy része tudott ott jelen lenni – nyilatkozta a Borsnak Horváth Lili színésznő.
– Mi, akik aznap színpadon álltunk, az öltözőben mécsesekkel búcsúztunk el tőle. Aznap neki és érte játszottunk! Nagyon hiányzik mindannyiunknak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.