Szörnyű hibát követett el beteg gyerekéért

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 07. 15:00
A kínai nő nem tudta kifizetni fia kórházi kezelését, ezért kiugrott a kilencedikről, hogy a férfi megkapja az életbiztosításért járó összeget. A terv nem sikerült.
Bors

Öngyilkos lett egy 63 éves kínai nő, miután nem tudta kifizetni fia kórházi kezelését - írja a Shanghaiist. A nő úgy tervezte, hogy miután meghal, fia megkapja az életbiztosításáért járó összeget, de hiba csúszott a tervbe.

A 62 éves nő saját fia kilencedik emeleti lakásának ablakából vetette magát a mélybe. Utolsó szavai ezek voltak: “Jól vagyok, megszerzem azt a pénzt!”

A tragédia után természetesen megvizsgálták az életbiztosítást, amiről kiderült, hogy tavaly novemberben lejárt. Ráadásul öngyilkosság esetén nem is jár, úgyhogy a nő egyáltalán nem mentette meg a tíz éve betegeskedő fiát.

A férfinél 2005-ben diagnosztizálták az ún. Bechterew-kórt, ami egy fokozottan előrehaladó gyulladásos ízületi betegség. Nyaktól lefelé a hát alsó részéig okoz fájdalmat, majd merevséget, ami miatt a férfi mára már a nyakát és a csipőjét sem tudja mozgatni.

Emiatt elvesztette a munkáját is, anyja pedig egyre jobban kétségbe volt esve, hogyan fogják finanszírozni a kórházi kezelést.

A férfi szívszorító módon reagált anyja öngyilkosságára. Azt mondta, inkább ő halt volna bele betegségébe.  

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.