– A kislányomnak olyan betegsége van, amit Magyarországon nem tudnak diagnosztizálni, így megfelelően kezelni sem. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan lehetne segíteni rajta, külföldre kellene utaznunk, hogy Léna részt vehessen a szükséges vizsgálatokon és megtalálják a gyógymódot – fordult a nyilvánossághoz a kislány édesanyja.
A három gyermeket nevelő Dománé Pécsi Mónika elsősorban az utazás és a vizsgálatok költségének összeszedéséhez kér segítséget. Ez ugyanis – milliós összeg lehet – teljesen elérhetetlennek tűnik a szerényen élő család számára.
Lénáért rövid idő alatt máris komoly összefogás mutatkozott meg: az anyuka mindenkitől csak annyit kért, gyűjtsenek kupakokat, hogy azokat aztán beválthassák. A hulladékért ugyanis kilogrammonként harminc forintot fizetnek. Erre szinte egész Pécs megmozdult, óvodától étteremig sokan helyeztek ki a gyűjtődobozokat.
A család most zsákszámra kapja a kupakokat. A család nemrég eljutott egy osztrák kutatóintézetbe, az ő eredményeiket jelenleg az Egyesült Államokban elemzik. Ha sikerül felderíteni Léna betegségét, kontinenseken átívelő bravúr lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.