Élet és halál között lebeg H. Bianka, az a fiatal lány, aki szerelmével együtt szenvedett súlyos balesetet hétfő éjjel. A fiatal pár Audijukkal Szentgotthárdról indult útnak Apát-istvánfalva felé, amikor a kocsi lesodródott az útról és felborult. A sofőr, D. Gábor azonnal szörnyethalt, míg a mellette ülő szerelme, Bianka, csodával határos módon túlélte a balesetet.
A lány utolsó erejével, súlyos sérülései dacára még ki tudott mászni a feje tetejére állt roncsból, azonban a kocsiból kizuhant telefonját nem érte el, ugyanis belső sérülései miatt nem tudott elkúszni a készülékig. Információk szerint Bianka akár órákig is feküdhetett életveszélyes állapotban, szerelme holtteste mellett, mivel a baleset egy gyér forgalmú úton történt. Végül egy arra járó autós fedezte fel a szörnyűséget.
– Szörnyű, ami történt, ismertem mindkettőjüket – mesélte az egyik ismerős –, Bianka nagyon életvidám, fiatal lány, azt hallottuk, hogy éppen most tanult vezetni. Bár lehetséges, hogy Gábor tanítgatta, de azt nem hiszem, hogy Bianka ült a volán mögött, szerintem Gábor nem hagyta volna. Azt már elképzelhetőnek tartom, hogy egy állat szaladhatott ki eléjük – vélekedik.
A helybeliek úgy értesültek: Gábor nem volt bekötve, az úton pedig nem látható féknyom. Egyelőre a szakértők sem tudják, mi okozhatta a balesetet:
– Ez egy nagyon elhagyatott útszakasz, a férfi családja azóta is sokkos állapotban van.
– Mi sem tudunk semmit! Amíg a szakértői vélemény nem készül el, addig semmit nem lehet biztosan állítani. Csak az biztos, hogy Gábor vezetett. Képtelen vagyok elhinni, ez nem történhetett meg velünk – zokogta az elhunyt férfi édesanyja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.