Itt tartunk: szívhat dobozos levegőt!

levegő
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 03. 17:00
Sokan őrültségnek gondolhatják, de Kínában két nap leforgása alatt felvásároltak több száz dobozos levegőt. Európában talán jót nevetünk távol-keleti embertársainkon, de az oxigéndús levegő hiánya Kínában évek óta komoly probléma.
Ny. A.

A nagyvárosokról köztudott, hogy a szmog szinte már elviselhetetlen mértékű. Az ott élő emberek azon kevés alkalmakkor jutnak friss levegőhöz, amikor kiszabadulnak a természetbe. Ezt felismerve Csen Kuang-piao délkínai vállalkozó Hajnan szigetén – kísérleti jelleggel – háromszáz dobozt töltetett meg friss levegővel, majd a pekingi turisztikai találkozón eladta.

Az üdítőitalokhoz hasonló dobozos levegőt átszámítva ezerkétszáz forintért árulták, mégis mind egy szálig elfogyott. A friss levegőre óriási a kereslet, főleg az ország észak-keleti és északi iparvárosaiban, ahol a legnagyobb a szmog. A cég most azt tervezi, hogy a dobozos levegő felhasználhatóságát is bővíti, mivel egyelőre csak beszívni lehet.

Itthon is kapható

Már Magyarországon is elérhe­tő dobozos levegő, melynek ha­zai kitalálója, Katona Róbert szuvenírnek szánja a terméket.

A kö­zel négydecis konzervdobozokat a jellegzetes balatoni és bu­dapesti levegővel töltik meg a tónál és a Budai-hegységben. Úgy véli, pár deci alkalmatlan a friss oxigén helyettesítésére.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.