Fegyvertelen apát lőtt agyon a zsaru - videó

fegyvertelen
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 04. 17:00
Az özvegy követeli, hogy láthassa a gyilkos lövést. A nő úgy érzi: el akarják tussolni az ügyet.
Bors

Egy texasi asszony mindent megtenne azért, hogy visszakaphassa szeretett férjét. Mivel ez azonban nem lehetséges, legalább azt szeretné elérni, hogy a férje gyilkosa megbűnhődjön. Laney Sweet párjának, Daniel Shavernek az esete nagy port kavart, miután kiderült, hogy a férfi, akit január 18-án egy járőr lőtt le, több szemtanú szerint is a földön kúszott a rendőr előtt, valamint jól hallhatóan zokogott.

Laney most azt követeli, hogy láthassa a felvételt, amit a járőr testkamerája rögzített. A bíróság ebbe bele is menne, egy feltétellel: az asszony nem beszélhet a sajtónak arról, mit tudott meg a videóból. Az özvegy azonban visszavágott: a március 14-i találkozót, amin kioktatták arról, hogy és mit nyilatkozhat, miként fogalmazzon, valamint felvetették, hogy a rendőr - vádalku keretén belül - 3 év kilenc hónapot kap majd, titokban rögzítette, sőt, egyes részleteket még a YouTube-ra is feltöltött.

 

Laney láthatóan a nyilvánosság nyomásával akarja elkerülni, hogy eltussolják az ügyet - vagy legalábbis a lehető legenyhébb büntetésben részesülhessen Philip Brailsford járőr.

„Elmondhatja, hogy volt alkalma találkozni az ügyésszel, feltehette neki a kérdéseit, amikre választ kapott, valamint megnézhette a felvételt, ami nagyon felkavaró volt. Ennyi. Többet nem szükséges mondania” - hallható a titkos felvételen. „Nem akarom, hogy ez az ügy a férjéről szóljon. Arról kell szólnia, aki meghúzta a ravaszt. Azaz ha nem beszél a férjéről, az valójában segíti az ügyet, mert ez esetben a fókusz a vádlotton lesz, nem az áldozaton” - szólt a másik kioktatás.

A 26 éves, kétgyermekes Daniel Shaver épp egy üzleti úton járt Arizónában január 18-án. Egy fogadóban szállt meg, ahol összebarátkozott egy párral, majd a szobájában iszogattak. Egy idő után elővett egy légpisztolyt, hogy megmutassa a vendégeinek. Ezt láthatta valaki az ablakon keresztül, aki értesítette a rendőrséget. Philip Brailsford járőr felszólítására állítólag nem csak feladta magát a fegyvertelen Shaver, de jól hallhatóan könyörgött, hogy a rendőr ne lőjön. Egy hibát követett el: a nadrágjához nyúlt - a feltételezések szerint csak meg akarta igazítani - ekkor dördült el a hatósági lövés, ami végzett vele - számolt be az esetről a New York Daily News.

Egy múlt heti bírósági döntés alapján a járőr testkamerájának felvételét nem hozzák nyilvánosságra - az azonban továbbra is kérdéses, hogy az özvegy megnézheti-e majd a videót, vagy sem.


Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.