Defektes lett Zsolt homokbusza

PUBLIKÁLÁS: 2016. április 02. 17:30
Élete egyik legnagyobb kihívása várta M. Tóth Zsolt homokszobrászt a németországi Usedom szigetén, ahol egyetlen fénykép alapján kellett egy tajvani buszt elkészítenie.
Balajti Péter

A lelkes alkotó hat napon át, reggel kilenctől délután hatig, olykor könnycsordulásig megfeszítve dolgozott a remekművén, mely szinte az utolsó simításoknál szakadt a karjára.

– Sosem alkottam még homokból autót, de szeretem a kihívásokat, az igazi mélyvizet, s igyekszem minél kijjebb tolni a határokat. Ez történt akkor is, amikor a fény-árnyék hatással még hangsúlyosabbá akartam tenni a jármű küszöbét, de túlságosan alávágtam, így a gondosan formázott homoktömb egy része a karomra szakadt – meséli a Borsnak Zsolt, akit pár évtizeddel korábban elöntött volna a düh egy hasonló helyzetben, ám most a bosszúságot igyekezett az előnyére fordítani.

– Ezúttal is ösztönzött, hogy nézők előtt alkothattam, akik a balesetet látva, egy emberként, aggódva szisszentek fel. Megnyugtattam őket, hogy semmi baj, tegyenek egy kört a csarnokban, s mire tíz perc múlva visszaérnek, már nyoma sem lesz a malőrnek. A szűk határidő azonnali gondolkodásra és cselekvésre sarkallt, így végül füvet varázsoltam a leomlott homokból a jármű alá, ami tökéletesen illeszkedett az amerikaiak által ott hagyott dzsipekből átalakított buszok képéhez, környezetéhez – magyarázza a magyar alkotó.

Zsolt egyébként élete nagy megmérettetésére készül, beadta a jelentkezését a nyáron Amerikában megrendezésre kerülő homokszobor-világbajnokságra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.