– Az állattartó azzal érvelt, hogy elszakadt a póráz, ezért tudott a kutyája kirohanni az autóútra. Ám a nyakörvön sértetlen volt a szíj! Azzal pedig, hogy a szenvedő állatot orvos helyett hazavitte, így próbálva eltitkolni a sérülést, és hagyni kínok közt vergődni a kutyát, kimerítette az állatkínzás fogalmát. S még neki állt feljebb! Szavakkal esett a kollégáimnak, végül csak rendőri felszólításra fogta vissza magát és adta át az állatot – mondja a Borsnak Pataki Gábor, az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat elnöke.
Hozzátette: nem ez volt az első eset, amikor az illető felelőtlenül járt el, ezért kezdeményezték a jegyzőnél, hogy tiltsák el az állattartástól.
– Szerencsétlen hét-nyolc hónap körüli szuka kínjában engem is megharapott, annyira elviselhetetlenül fájt a lába. A röntgen kimutatta a szörnyű törést, komoly műtét vár rá, amelynek költsége előreláthatóan több százezer forintra rúg. Ám a gazdája, akivel szemben rendőrségi eljárás indult, ahogy az eddigi bírságokról, úgy ennek az összegnek a kifizetéséről sem akar hallani – panaszkodik Pataki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.