Aktuális

Szondáztatás volt a felháborító nőnapi ajándék Miskolcon

Bors

Létrehozva: 2016.03.09.

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. miskolci központjában mindenkit megszondáztattak a műszak végeztével. A dolgozók szerint ilyen még sosem volt a cégnél.

Érdekesen ünnepelték a nőnapot az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. miskolci központjában - írja az Index. A műszak végeztével ugyanis mindenkit megszondáztattak az épület kijáratánál.

A dolgozók elmondása szerint 50-60 ember torlódott fel a kijáratnál, míg egy ember egy szondával vizsgált meg mindenkit. Ez majdnem egy óráig tartott - írja a portál.

Sok dolgozó emiatt le is késte azt a szolgálati buszt, ami délutánonként a helyi pályaudvarra viszi a dolgozókat, hogy onnan buszozhassanak haza.

Az Index úgy tudja, a megszondáztatott dolgozók nem is buszsofőrök voltak, hanem a cég irodai alkalmazottai és karbantartói, akik közül a nők a kollégáktól kapott virágokkal álltták végig a sort.

A dolgozók szerint ilyen ellenőrzés még nem volt a cégnél.

A munkáltatónak minden joga megvan erre, de sok dolgozót az háborított fel, ahogy ez az egész történt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194769_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194895_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?