Saját kislányát molesztálta a börtönben

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 01. 21:00
A 45 éves férfi legalább két hónapon keresztül zaklatta szexuálisan a kilencéves kislányt - ráadásul az őrök szeme láttára.
Bors

Érthetetlen, hogy történhetett meg mindez: az ügyre ugyanis csak azután derült fény, hogy a személyzet gyanút fogott és visszanézte a látogatásokról készült felvételeket.

A Glasgow-ban található Barlinnie börtön egyik elítéltje több alkalommal is molesztálta saját kilencéves kislányát a családi látogatások alkalmával. A 45 éves férfi legalább két hónapon keresztül zaklatta a lánykát, amikor az meglátogatta. Az ügy persze több kérdést is felvet: hogy nem vették észre az őrök mindezt, hiszen abban a helyiségben, ahol a találkozók zajlanak, a személyzet egy tagja is jelen van (igaz, többekre felügyel) - valamint ezek szerint a perverzióba az is beleegyezett, aki a kislányt bevitte.

Azt, hogy az apát eredetileg miért ítélték el, nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit, hogy 2015 áprilisában kezdte meg 16 hónapos börtönbüntetését.

A hétfőn nyilvánosságra hozott bűntett miatt a férfi márciusban áll a bíróság elé - írja a Mirror. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.