Egyedül indult hegymászótúrára az oroszországi Dagesztánban Török Péter Zsolt. A 26 éves magyar biológust két hete nem látta senki, az orosz hatóságok nagy erőkkel keresik. A kutató a Kaukázusban található Szulakszkij-kanyonba ment Mahacskalából, itt látták utoljára, március negyedikén – tudta meg a helyi televízió, a Vesztyi. A hüllőkkel foglalkozó tudós lábnyomaira a Szulak folyó azon pontján találtak rá, ahol a tervezett túrája végpontja volt. Itt még telefonon beszélt egy barátjával, akinek elárulta: a tervezettnél valamivel tovább marad.
Azóta azonban nem kaptak életjelet a férfitól, aki minden holmijával együtt nyomtalanul eltűnt. Ismerősei akkor kezdtek igazán aggódni, amikor nem jelentkezett be a március 8-án Moszkvába induló gépére, hetedike óta pedig a telefonhívásokra sem válaszol.
Török Péter nyomaiból világosan látszik, hogy egy ideig négykézláb haladt, igyekezett egy sziklára is felmászni, hogy kikerüljön a folyómeder agyagos talajáról. Péter gyakorlott extrém turistának számít, úgy tudni, többször járt Dél-Amerikában, ismerősei is alátámasztják, hogy nem felelőtlen kezdőről van szó. A fiatalember munkájával járt az utazás és a túrázás extrém terepen.
– Biológus, aki sokat utazik, tehát nem turista – erősíti meg a Borsnak a férfi egyik barátja.
– Jelenleg Oroszországban él, oroszul perfekt beszél – mondta a barát. Hozzátette, hogy a férfi kint szerezte biológusi diplomáját, Debrecenben pedig a mesterdiplomáját. Napok óta csónakokkal, helikopterekkel és a szárazföldön mentőalakulatokkal keresik. Abban bíznak, hogy egy száraz területen húzta meg magát, így több kutatópontot is kijelöltek a kereséséhez. A csapatoknak igyekezniük kell, mert a terep nemcsak az éjszakai fagyok, hanem a fegyveres csoportok miatt is veszélyes, ráadásul Péter kevés élelemmel indult el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.