Csütörtök este lángba borult egy harmadik emeleti lakás Budapest VII. kerületében, a Dembinszky utcában, írja az Index. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók, jelenleg is húsz tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, köztük egy magasból mentő jármű is.
A lakásból kimenekült egy ember, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett, mentőt hívtak hozzá. A 444 információi szerint a tüzet gázrobbanás okozta. Az Origo két súlyos sérültről tud, a tűzoltók az egész házat kiürítették, körülbelül hatvan embernek kellett elhagynia az otthonát.
Kigyulladt egy lakás a főváros VII. kerületében, a Dembinszky utcában csütörtök este, két ember súlyosan megsérült. A tüzet eloltották - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté elmondta: a tüzet - amely a négyszintes épület egyik harmadik emeleti lakásában keletkezett - vélhetően robbanás előzte meg, ezért egy válaszfal kidőlt két lakás között, és a tűz a másik lakásra is átterjedt. A tűz továbbterjedését megakadályozták.
Közölte: ketten súlyosan megsérültek, egyiküket a tűzoltók mentették ki.
Hozzátette: az épületet kiürítették, hatvan embert kísértek ki, akik biztonságos helyen várakoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.