Elképesztő, mit csinált a prosti a leendő pappal

Ausztria
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 07. 19:00
Egy 29 éves prostituált azzal fenyegetett egy papnövendéket, hogy örökre tönkreteszi nem csak emberileg, de az egyházi előmenetelét is – amennyiben nem fizet.
Bors

Durva zsarolás miatt áll bíróság elé szerdán egy örömlány az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). A bécsi prosti csaknem két és fél éven keresztül, 2012 októberétől 2015 márciusáig szedett ki pénzt egy papi szemináriumot végző fiatalembertől. Azzal fenyegette folyamatosan, hogy ha nem fizet, elmondja a papnevelde vezetésének, hogy szexeltek egymással.

A férfi pedig sokáig csengetett, mint a katonatiszt – bár ez esetben inkább az ingatlanmágnás szó lenne helyénvaló a hasonlatban. Elképesztő összeget fizetett ki ugyanis a lánynak a hónapok folyamán: 400 ezer eurót, azaz 124 millió forintot. Ráadásul a sztori állítólag nem is igaz, vagyis a papnövendék nem feküdt le a prostival, aki tönkre akarta tenni az egyházi karrierjét.

A nő legfeljebb 10 évet kaphat a bíróságon. Arról nem szól az Ö24 híradása, hogy egy leendő egyházfinak honnan volt ennyi pénze, és ha nem is szexelt az örömlánnyal, miért engedett a zsarolásnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.