Aktuális

Bálint: Igen, én öltem meg Vivient

Bors

2016. március 10. csütörtök 18:00

Beismerő vallomást tett a rendőrségen K. Bálint, akit a 20 esztendős Vivien meggyilkolásával gyanúsítanak.

Mint ismert, emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 éves K. Bálint ellen. A kakucsi fiatalember március 5-én hajnalban Dabas külterületén ölte meg ismerősét, majd az áldozatot a közeli erdőben elrejtette.

A nyomozók – mint megírtuk – csütörtökön (ma) hajnalban találták meg Vivien holttestét. Miután gyanúsítottként hallgatták ki K. Bálintot, elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság előterjesztést tett az előzetes letartóztatás elrendelésére – áll a rendőrség csütörtök délutáni közleményében.

További cikkek

Diagnózis

„Soha nem fog meggyógyulni” – Sokkoló diagnózist közöltek a 3 hetes kisfiú anyukájával

kávé

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Horror Erzsébetvárosban: sokkolta az önkormányzat munkatársait, amit a lakásban találtak – Fotók!

borsonline.hu

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

origo.hu

26 évesen meghalt az Oscar-díjas színésznő egyetlen fia, éppen a születésnapján

magyarnemzet.hu

Összeütközött két metrószerelvény Kőbánya-Kispestnél + galéria

vaol.hu

A jegyváltástól a pontatlanságig – Sok kritika éri az új szombathelyi szolgáltatót

origo.hu

Generációs kapcsolatot mutattak ki a dohányzás és a testzsír között

nemzetisport.hu

Vb 2022: Szalah vagy Mané biztosan kihagyja az idei világbajnokságot

vg.hu

Közel kétezer, az oltást elutasító orvost függesztettek fel Olaszországban

mandiner.hu

Parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdász diplomája az MSZP-s Bangónénak

life.hu

Így néznek ki a legnagyobb sztárok smink nélkül: megdöbbentő a különbség - Fotó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 23.: Aki hozzád tartozik, úgyis visszajön…

origo.hu

Becsüljük meg, mert ilyen vad kisautó aligha lesz többet