Kifütyülte a közönség a Got Talent zsűritagját - videó

kifütyülés
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 08. 16:00
A sztár a földre dobta a mikrofont, és mindenki megdöbbenésére levonult a színpadról.
Bors

Mindenkinek leesett az álla Amanda Holden legutóbbi megmozdulása kapcsán a Britain’s Got Talentben: a színésznő, aki nem mellesleg a tehetségkutató indulása - azaz 2007 - óta zsűritag, csúnyán leszerepelt, amikor a színpadra lépett. Hiába kezdte el énekelni a Disney-rajzfilm Frozen slágerét, a Let it Go-t, a dal végéig már nem jutott el.

A közönség ugyanis az első hangjegytől kezdve kifütyülte. Amanda énekelt pár sort a nem épp lelkes hallgatóságnak, majd ingerülten a földre hajította a mikrofont és leviharzott a színpadról.

Persze a zsűritag (megjátszott) dühe csupán a show része volt - ugyanis pár perccel korábban a műsorvezető viccből bejelentette, hogy Amanda otthagyja a műsort az évad végén. A dal sem volt véletlen választás: Holden ugyanis májusban durván kirohant az egyik induló produkciója kapcsán, aki metálos előadásával meggyilkolta kedvenc dalát, a Let it Go-t. „Olyan, mint ha maga a Sátán énekelne!” - teremtette le akkor az énekest, és lám, most neki skandálta a közönség, hogy hagyja el a színpadot! ;) 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.